História

A sétálóutca két emberöltővel ezelőtt

feb
19

Párkány város főbírája és képviselőtestülete, melynek tagjai többségükben gazdák, iparosok és kereskedők voltak, egyhangúlag elhatározták, hogy rendbe teszik a Rákóczi utcát. Hogy valamennyi korosztály tudja melyik utcáról van szó, hát a Beneš, Gottwald és a Stalingradská – tehát a Fő utcáról. Rendbe hozták a járdákat a járdák mellett az árkokat és a szép sárga keramit két oldalára, valamint a járdák mellé platánokat ültettek szép sorban. A járda és a keramit közötti részt pedig betöltötték terméskővel. Szép lett az utca. Az itt lakóknak kötelességük volt minden szombaton felseperni és meglocsolni a járdákat, télen pedig letisztítani a havat. A banknál volt a buszmegálló meg a taxisok standja. Talán négyen is voltak. Innen indult a Kovácsék zöld busza meg a Vašičeké – minden induló és érkező vonathoz. Megálló mindenütt volt, ahol valaki fel vagy le akart szállni. Ez az utca Párkány legnépesebb utcája volt. Minden házban legalább egy vagy két család lakott. A banképületben laktak a járási alkalmazottak. Mellette volt a Scheiberék szatócsüzlete. Ezután következett a Schiller ház, majd a Czukkermandliház következett. Ők bádogosok voltak és az udvarban volt a műhelyük. Ezt a községi vendéglő épülete követte.

 

Bejárata a színházterembe vezetett, amely később mozi lett, mellette a kávéházban esténként élőzene szólt. Nagy bejárati kapuja az udvarra vezetett. Volt itt egy szállodai szoba is, és a bérlők lakása. Sokáig Zahovayék voltak a bérlők. A következő házban Khon-nak volt üveg és vaskereskedése és az udvarban nagyraktára. A sarkon a Kövesék rőfös áruval üzleteltek. A templom köz után Steiner Arnoldnak volt vegyes üzlete. Ezt az Otoldicsék háza követte. Elöl Kosinának volt fényképész műterme, hátul pedig ők laktak. Molnár Kálmán szíjgyártó műhelye után Neumannék cipőüzlete következett, azután pedig a Katula-ház. Mézeskalácsos üzlete az udvarban volt, az utcán pedig az üzlete, s itt volt a Begovics-féle borbélyüzlet is.

Posted By Willant čítať viac

Od stredovekej cesty k štúrovskej promenáde

feb
19

Ak podrobne skúmame históriu vzniku parkanskej hlavnej cesty, zistíme, že hmlisté náznaky o nej sa vďaka miestneho prevozu črtali už v dávnoveku, v období sťahovania národov, a v dobe expanzie rímskej ríše. Neskôr v období budovania hradov a hradných opevnení viedla cez vtedajšiu usadlosť tzv. stredoveká cesta. Parkanská pevnosť, prepravná tepna a brod nestrácali na svojom význame ani počas tureckej nadvlády. Vojenský kartograf Cogorano, do svojej mapy z roku 1595 zakreslil všetky trasy, vedúce do vtedajšej usadlosti. V roku 1683 kresťanské vojská definitívne vyhnali Turkov z Parkanu, čím sa skončil život za hradbami pevnosti. Na niekdajších hradných ruinách začal pulzovať „nový život”. Vyrástli tu nové obytné domy a v roku 1701 bol postavený kostol. Manufaktúrna výroba sa sústreďovala do malých remeselníckych dielní, ktorých bolo okolo roku 1750 v meste osem. Oživil sa obchod a na hlavnej trase sa znovu obnovila premávka. Mária Terézia v roku 1740 udelila Parkanu mestské výsady. Na niekdajšej stredovekej ceste premávalo na kočoch a hintovoch urodzené panstvo kráľovského dvora, cirkevní hodnostári, predstavitelia politického života. Hlavnými stanicami kráľovskej hradskej cesty boli Brno, Viedeň, Bratislava, Trnava, Nové Zámky, Parkan a Budín. Na rukopisnej mape P. Kraya, pochádzajúcej z tohto obdobia je presne vyznačená časť hradskej trasy „Via Érseg Ujváriensis”, ktorá viedla z Parkanu do Nových Zámkov cez Mužlu, Búč, Bátorové Kosihy. Bol to významný a dôležitý úsek cesty smerujúcej z Budína do Viedne. V tomto období sa pre majetnejších mešťanov a obchodníkov naskytla jedinečná možnosť kúpy lukratívnych pozemkov, nachádzajúcich sa pozdĺž hradskej cesty za účelom bývania a podnikania. Vymeriavanie a parcelovanie pozemkov realizovali kráľovskí inžinieri.

Posted By Willant čítať viac

A középkori úttól a sétálóutcáig.

feb
19

Ha Párkány fő utcájának történetét közelebbről vizsgáljuk, az első útszakasz „halvány” nyomvonala a régmúlt időkre, a népvándorlás időszakára, illetve a római korra vezethetők vissza, a dunai átkelőnek köszönhetően. A várépítés fénykorában az itt található egykori kis település már a középkori út egyik fontos megállója és gázlója volt. Az erődítmény létjogosultsága mellett az átkelőhely feladata az oszmán hódoltság ideje alatt sem változott. Cogorano hadmérnök egy 1595-ből származó térkép-metszeten már részletesen feltünteti a Párkányba, ill. Párkányon átvezető egykori útvonalakat. Miután a keresztény hadak Párkányból végleg kiűzték a törököt (1683), s véget ért a palánkvár falain belüli élet, a romok helyén „új élet” kezdődött, új lakóházak épültek, templom emeltetett (1701), iparos műhelyek nyíltak, amelyekből 1750 körül már nyolc működött a városban. Újra beindult a kereskedelem, s a főútvonalon ismét megéledt a forgalom. 1740-ben Mária Terézia Párkánynak mezővárosi előjogot adományozott. Az egykori középkori úton pedig a királyi udvar előkelőségei, az egyházi méltóságok, a politika és a diplomácia képviselői közlekedtek lovas hintóikon. A (középkori) királyi várút, avagy országút fő állomásai Brünn, Bécs, Pozsony, Nagyszombat, Érsekújvár, Párkány, Esztergom és Buda voltak. Ebből az időből származó Kray-féle vármegyei térképen pontosan ki van jelölve a Párkányon, Muzslán, Búcson, Bátorkeszin át vezető Via Érseg Ujváriensis – azaz a Buda és Bécs közötti útszakasz. Ebben az időben Párkányban lehetőség nyílt arra, hogy a vagyonosabb polgárok, üzletemberek, kereskedők megvásárolják a város központjában, az országút mentén található telkeket, lakhatás és vállalkozás céljából.

Posted By Willant čítať viac

História parkanského prístavu

feb
14

Na základe štúdie Ing. Jozefa Slabáka CSc. Zostavil Roland Cucor.

Breh Dunaja s lodnou stanicou, z ktorej práve vyráža malý parník. (1922)Riečna doprava v našom regióne fungo­vala už od nepamäti. Avšak jej skutočný roz­mach nastal až v 18. - 19. storočí vďaka novým vymoženostiam v oblasti lodníctva a vynálezu parného stroja. Preprava poľnohospodárskych plodín, priemyselných produk­tov či osôb po Dunaji sa stala dostupnou, bezpečnou, ale najmä lacnou možnosťou. Tunajší breh Dunaja, ktorý sa nachádza oproti ostrihom­skému Hradnému vrchu, bol zo strategické­ho hľadiska vždy významnou križovatkou a spojnicou úzkeho a širokého okolia. V 20. rokoch minulého storočia bol stav miestneho prísta­viska bez spevneného brehu už nevyhovujúci. čo si uvedomovalo aj vtedajšie ve­denie mesta, preto sa odhodlalo staré prísta­visko zveľadiť, prebudovať na moderný prístav. Ako sa mu v tomto snažení darilo, to nám odhalia nasledovné riadky.

Posted By Willant čítať viac

Míľniky 40-ročnej histórie n.p. JCP Štúrovo

máj
12

1960  dňa 14. mája 1960 minister chemického priemyslu Ing. Jozef Púčik vydal Zriaďovaciu listinu národného podniku Juhoslovenské celulózky a papierne s účinnosťou od 1. júna 1960, ktorá stanovovala aj základný výrobný program: výroba polocelulózy obalových papierov, vlnitej lepenky, obalov z vlnitej lepenky a výroba strešnej lepenky. Nadväzne 17. mája bol JUDr. Milan Michalík poverený dočasným vedením podniku a zabezpečením zápisu do podnikového registra. Podnikový register pri Ľudovom súde v Bratislave - mesto zapísal na základe rozhodnutia z 26.5.1960 n. p. JCP Štúrovo do svojej evidencie k 1.6.1960.

Posted By Willant čítať viac

2000 rokov parkanských dejín chronologický prehľad udalostí

máj
06

  172 - písomná spomienka sútoku Hrona v spise Marca Aurelia
1012 - povodeň "Mnoho ľudí pomrelo, dobytok a domy odniesla voda."
1075 - Gejza I. daruje 10 domov pltníkov opátstvu v Hronskom Beňadiku. Prvá novodobá spomienka mesta s menom Kakath.
1157 - záznam o Kakathskom výbere soľnej a prístavnej dane
1189 - Fridrich Barbarossa sa utáboril v Kakathe pri prechode so svojim vojskom do Jeruzalema

Posted By Willant čítať viac

Stránky

Subscribe to RSS - História