Forrás: Hídlap
Cikk írója: Gábor Éva
Fotók: Hídlap
Másfél hónap „kényszerszünet” után július elsejétől újra látogatható a környék több, közkedvelt kirándulóhelye, amelyek a májusi esőzések és áradások miatt életveszélyessé váltak. A Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő területeken összesen mintegy félmilliárd forintos kár keletkezett, a földcsuszamlások több ezer köbméternyi földet és követ zúdítottak a mélybe és mintegy tízezer fát döntöttek ki. A dömösi Rám-szakadékot is teljesen átalakította a természet, új járószint keletkezett, helyenként mélyebb és még nehezebben járható, másutt pedig magasabb lett a vadregényes szurdokvölgy.
Tájkép vihar után
Az évente mintegy 10 millió látogatót fogadó Pilisi Parkerdő Zrt. július elsején megnyitotta a viharkárok miatt másfél hónapig lezárt gyalogos túraútvonalakat, így egy ideje újra látogatható a dömösi Rám-szakadék, a Pomáz melletti Holdvilág-árok és a pilisszentkereszti szurdok. A Rám-szakadékban a tönkrement korlátokat, kapaszkodókat is pótolták, a szurdokban és a Holdvilág- árokban a hidakat és a lépcsőket sok helyen teljesen elmosta az áradás, ezek pótlása akár jövő évig is eltarthat.
Az utak felszabadítását és a közvetlen veszélyek elhárítását követően a Pilisi Parkerdő Zrt. szakembereire várt még a viharok következtében kidőlt 12,5 ezer köbméternyi faanyag, vagyis mintegy tízezer darab fa elszállítása. Ez a munka azokon a területeken a legsürgősebb, ahol az idős erdő fái több hektáron fiatal facsemetékre dőltek. Ha rövid időn belül nem sikerül a csemetéket felszabadítani, ezeken a helyeken a fiatal erdő pusztulásával is számolni kell.
Nem mindenütt használhatók még az áradások következtében
megrongálódott, hegyi kerékpározásra kijelölt erdészeti utak sem. A Pap-réten keresztül Szentendréről Visegrádra futó út, illetve a Pilismarótot Dobogókő térségével összekötő utak felújítása több hónapot vesz igénybe. Akad, ahol az alapoktól újra kell építeni az utat, sok helyen pedig a burkolat sérüléseit kell javítani. A bringások és a kirándulók a www.parkerdo.hu oldalon nyomon követhetik, hogy melyek a balesetveszély vagy az útépítés miatt éppen tilalommal érintett útvonalak, és ezeket térképek segítségével is beazonosíthatják.
Szakadt a szakadék A környék egyik legismertebb és legkedveltebb kirándulóhe-lyét, a Rám-szakadékot ért károkról a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője, Lomniczi Gergely elmondta, hogy a Malom-patak hatalmas áradása miatt a Szőkeforrás-völgyben haladó aszfaltút egy kanyarban az alámosás miatt teljesen leszakadt, ezért a Rám-szakadék heteken keresztül egy ideiglenes, terepjáróval is rendkivül nehezen járható nyomvonalon volt csak megközelíthető.
A szakemberek nem véletlenül tiltották ki a kirándulókat a helyszínről, de úgy tűnik, a városlakók nem tisztelik kellőképpen a természetet, mert a tiltást nem mindenki vette komolyan, és ahogy lenni szokott, meg is történt a baj: egy vakmerő turista súlyos fejsérülést szenvedett a szakadékban, a mentőautó pedig nem tudott érte menni.
A Rám-szakadék meredek partoldala annyira átázott a májusi esők miatt, hogy sok helyen egyszerűen lecsúszott a föld a rajta lévő növényzettel együtt, a fák gyökerestül fordultak ki helyükről. A völgybe mintegy 100-150 köbméternyi kő és föld zúdult, amelynek magassága a feljebbről érkező hordalékkal együtt helyenként a két métert is elérte, a korábban derékmagasságban futó korlátok néhol fél méterrel a föld alá kerültek. A hatalmas mennyiségű hordalék kézi kiszállítására nincs lehetőség, ezért a szakemberek úgy döntöttek, hogy a feltöltődött új járószinthez építenek inkább új korlátokat. Voltak helyek, ahol földcsuszamlás ugyan nem történt, de a 25 méter magas öreg fák kidőltek, és „marokkójátékszerűen” borították be a völgyet. A helyreállítás és a faanyag elszállítása körülbelül 3 millió forintba került a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek – részletezte Lomniczi Gergely.
A Rám-szakadékot teljesen újragyúrta a természet, azokon a helyeken, ahonnan a patak kimosta a földet, ott jóval mélyebb lett, ahol viszont letette a hordalékot, ott feltöltődött. Összességében a kirándulóhely a korábbiaknál is nehezebben járható, ezért csak megfelelően felkészült turistáknak javasolt a látogatása.
- Prihlásiť sa pre odoslanie komentárov
- prečítané 10516x
Komentáre
Önkéntesek segítségét kéri a Pilisi Pparkerdő
A károk helyreállításához az erdészet önkéntesek segítségét
kéri a Pilis és a Visegrádi-hegység területén, valamint Budapest erdeiben augusztus 31-ig. Elsősorban 10-30 fős csoportok, illetve civil szervezetek jelentkezését várják, de azok is részt vehetnek vízelvezetők tisztításában, a sétautak helyreállításában és a belógó ágak nyesésében, akik nem tudnak csoportba szerveződni. A civilek az erdészet szakembereinek irányításával a már biztonságosan látogatható területeken végzik a munkát. Aki hozzá szeretne járulni az erdőterület helyreállításához, az informacio@pprt.hu címen vagy a 26/598-000 telefonszámon jelentkezhet.
S pozdravom administrátor webu - Willant Zoltán